Önkormányzat

Eseménynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
28
30
31
Nincsenek képek

Tapolca Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt „Határtalanul!” Kárpátaljai Szolidaritási programban 2 400 000Ft vissza nem térítendő támogatást nyert. A projekt célja a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővítése, a határon átnyúló kapcsolatépítés, segítségnyújtás. Partnerintézményünk az Aknaszlatinai Szent Anna Óvoda.

Tapolca Város Önkormányzata a „Testvértelepülési programok és együttműködések” című pályázati kiírásra benyújtott TTP-KP-1-2021/1-000213 azonosítószámú pályázaton
2 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Találkozó a Ruzinovi (Főrév) búcsún” program megvalósulása érdekében.

A projekt célja a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővítése, a Bratislava-Ruzinov városrész és Tapolca közötti testvérvárosi partnerség erősítése.



befektetobarat_225px_k2.png
Meghívó
1) Tapolca Város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 8/2024. (II.28.) önkormányzati rendeletének módosítása
2) Tájékoztatás az üzemképtelennek minősülő gépjárművek közterületen történő tárolásának, elszállításának és hasznosításának szabályairól szóló 2/2024. (II.19.) önkormányzati rendelettel szemben érkezett törvényességi felhívásról
3) Döntés a Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézet Család- és Gyermekjóléti Központ telephelyének és a Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás társulási megállapodásának módosításáról
Jegyzőkönyv
Meghívó
1) A „Tapolca” név használata iránti kérelem elbírálása
Jegyzőkönyv
Meghívó
1) Tapolca Város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 8/2024. (II.28.) önkormányzati rendeletének módosítása
2) Tájékoztató a 100%-ban önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok 2023. évi gazdálkodásáról, valamint a 2024. évi aktualizált üzleti terveikről
3) Döntés a Tapolcai Városi Múzeum működési engedélyének módosításáról
4) A Tapolcai Önkormányzati Tűzoltó-Parancsnokság 2023. évi beszámolójának elfogadása a működési területén lévő települések tűzvédelmi helyzetéről, a tűzvédelem érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatok elvégzéséről
5) A „Tapolca” név használata iránti kérelem elbírálása
Jegyzőkönyv
Meghívó
1) A 2023. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet megalkotása és a költségvetési maradvány felhasználásának elfogadása
2) Tájékoztatás Tapolca város 2024. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 8/2024. (II.28.) önkormányzati rendelettel szemben érkezett törvényességi felhívásról
3) Anyagi fedezet biztosítása a Tapolcai Ifjak Atlétikai Club Város Sportegyesület részére a 42892/2020/MLSZ számú programban a kiegészítő támogatás terhére elszámolt földmunka Magyar Labdarúgó Szövetség által megkezdett TAO pénzügyi ellenőrzésének eredményeként esetlegesen előírásra kerülő visszafizetési kötelezettség teljesítésére
4) Tájékoztató az Önkormányzat által létrehozott alapítványok, közalapítvány 2023. évi működéséről
5) Szavazatszámláló bizottságok tagjainak megválasztása
6) Haditechnikai park végleges elhelyezése (képviselői indítvány)
Jegyzőkönyv
Meghívó
1) A Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Ajkai Katasztrófavédelmi Kirendeltség Badacsonytomaji Hivatásos Tűzoltó-Parancsnokság 2023. évi beszámolójának elfogadása a működési területén lévő települések tűzvédelmi helyzetéről, a tűzvédelem érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatok elvégzéséről
2) Döntés a Tapolcai Kertvárosi Óvoda Szervezeti és Működési Szabályzatának és Pedagógiai Programjának jóváhagyásáról
3) Döntés a Wass Albert Könyvtár és Múzeum 2023. évi beszámolóinak és 2024. évi munkaterveinek jóváhagyásáról
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. Tapolca város középtávú tervének, valamint a 2024. évi költségvetéséről és a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló önkormányzati rendeletének elfogadása
2. Tájékoztatás a Nemzeti Jogszabálytár felületén történő közzététellel kapcsolatban érkezett törvényességi felhívásról
Jegyzőkönyv
Meghívó
1) Tapolca város középtávú tervének, valamint a 2024. évi költségvetéséről és a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének elfogadása
2) Tapolca Város 2023. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 3/2023. (II.27.) önkormányzati rendeletének módosítása
3) A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2024. évi költségvetésének elfogadása
4) Az üzemképtelennek minősülő gépjárművek közterületen történő tárolásának, elszállításának és hasznosításának szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása és a közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartásokról szóló 21/2017. (X.9.) önkormányzati rendelet módosítása
5) Döntés a közterület használatáról szóló 36/2021. (XII.20.) önkormányzati rendelet módosításáról
6) Döntés a közterületek bontásának és helyreállításának feltételeiről szóló 25/2021. (XI.3.) önkormányzati rendelet módosításáról
7) Tapolca Város hatályos településrendezési eszközeinek részleges módosítása – a 77. sz. főút 11,5 tonnás burkolaterősítése, párhuzamos kerékpárút fejlesztéssel
+ Mellékletek: 7.1, 7.2.1, 7.3.2, 7.3.3, 7.4.4, 7.5.1, 7.6.2, 7.7.3.
8) A szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 13/2021. (VI.1.) önkormányzati rendelet módosítása
9) A gyermekétkeztetés intézményi térítési díjainak megállapításáról szóló 14/2021. (VI.1.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata
10) Döntés a 2024. évi nyári és téli igazgatási szünet elrendeléséről
15) A polgármester szabadságtervének jóváhagyása
Jegyzőkönyv

{slider=január 19.}

Meghívó
1. Döntés a Tapolcai Kertvárosi Óvoda alapító okiratának módosításáról
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. A 2024. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet elfogadása
2. Döntés a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn túli házasságkötés, bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének engedélyezéséről, valamint az azokért fizetendő díjakról szóló 9/2017. (V.8.) önkormányzati rendelet módosításáról
3. Döntés az egyes családi események lebonyolításának szabályairól, valamint az azokért fizetendő díjakról szóló 8/2017. (V.8.) önkormányzati rendelet módosításáról
4. A parkolóhelyek kialakításáról és megváltásáról szóló 23/2023. (X.27.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata
5. Tapolca Város Önkormányzata 2024. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadása
7. A települési víziközmű rendszer 2023-2037. évekre vonatkozó Gördülő Fejlesztési Terv módosításának elfogadása
6. A Tapolcai Diák- és Közétkeztető Szolgáltató Kft. felügyelőbizottsági tagjának megválasztása
9. A 2024/2025-ös nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározása
10. A Tapolcai Kertvárosi Óvoda „óvodai beiratkozási időpontjainak”, valamint az intézmény heti és éves nyitvatartási idejének meghatározása
7. Beszámoló a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2023. évi tevékenységéről
12. Beszámoló a Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézet 2023. évi munkájáról
13. Tourinform Iroda tájékoztatója a 2023. évi működéséről és a 2024. évi tervekről
8. Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2024. évi munkatervének elfogadása
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. Tapolca Város 2023. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 3/2023. (II.27.) önkormányzati rendeletének módosítása
2. Az önkormányzat vagyonáról és a vagyonhasznosítás szabályairól szóló 15/2013. (IV.29.) önkormányzati rendelet módosítása
3. A temetőkről és a temetkezésről szóló 32/2012. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosítása
4. A szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 13/2021. (VI.1.) önkormányzati rendelet módosítása
5. A gyermekétkeztetés intézményi térítési díjainak megállapításáról szóló 14/2021. (VI.1.) önkormányzati rendelet módosítása
6. A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 11/2014. (IX.29.) önkormányzati rendelet módosítása és a közszolgáltató beszámolójának elfogadása
7. A nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjának meghatározása a 2024. évre
8. Tapolca Város Helyi Választási Bizottsága tagjainak és póttagjainak megválasztása
9. Beszámoló a helyi adókról
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. Döntés a parkolóhelyek kialakításáról és megváltásáról szóló önkormányzati rendelet megalkotásáról
2. Tapolca Város hatályos településrendezési eszközeinek részleges módosítása – Kórház épületének építési hely kijelölése és Diszel 4012 hrsz-ú ingatlan körüli közlekedési terület rendezése
3. Döntés a közterületi nevek megállapításáról, a házszámozás, valamint a névtáblák és házszámtáblák elhelyezésének rendjéről szóló 18/2012. (V.30.) önkormányzati rendelet módosításáról
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. Tapolca Város 2023. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 3/2023. (II.27.) önkormányzati rendeletének módosítása
2. Döntés az Ügyrendi Bizottság létszámának bővítéséről, valamint Tapolca Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2019. (VI.3.) önkormányzati rendelet módosításáról
3. Tájékoztatás a lakások és helyiségek bérletéről szóló 24/2015. (XI.30.) és az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek elidegenítésének feltételeiről szóló 9/2016. (V.2.) önkormányzati rendeletekkel szemben érkezett törvényességi felhívásról
4. Döntés a 18/2021. (VI.8.) számú EFOP-1.5.2-16-2017-00012 „Humán szolgáltatások fejlesztése Tapolcán és környékén” projekthez kapcsolódó tapolcai középiskolákban tanuló, a konzorciumi tagok területén állandó lakóhellyel rendelkező középiskolai diákok tanulmányi ösztöndíjáról, valamint egyszeri sikeres érettségi vizsga támogatásáról szóló önkormányzati rendelet módosításáról
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. Döntés a Tapolca, 1896/5 helyrajzi számú korlátozottan forgalomképes vagyonelem forgalomképes vagyonelemmé történő átminősítéséről, valamint értékesítésre történő kijelöléséről
2. Tapolca Város hatályos településrendezési eszközeinek részleges módosítása – autóbuszpályaudvar területe
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. A felsőoktatási intézményekben tanuló szociálisan hátrányos helyzetű hallgatók támogatásáról szóló 10/2021. (V.26.) önkormányzati rendelet módosítása
2. A Széchenyi István Baptista Technikum, Szakképző Iskola és Gimnázium Haszonélvezeti jogot alapító szerződésének meghosszabbítása
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. A háziorvosi ügyelet Tapolca, Ady Endre utca 1-3. sz. alatti ingatlanának és ingóságainak ingyenes használatba adása az Országos Mentőszolgálat részére
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. Döntés a Tapolca 2814/7 helyrajzi számú, „kivett, beépítetlen terület” megnevezésű ingatlan hasznosításra történő kijelöléséről
2. Döntés a „Villamos energia beszerzése” tárgyú közbeszerzési eljárás anyagi fedezetének módosításáról
7. Tájékoztatás Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének a 2023. április 28-án és 2023. május 19-én tartott nyilvános testületi ülésén tárgyalt anyagi támogatás biztosítását eredményező előterjesztéseivel és határozataival kapcsolatban érkezett törvényességi felhívásról
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. Tapolca Város 2023. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 3/2023. (II.27.) önkormányzati rendeletének módosítása
2. Tapolca Város hatályos településrendezési eszközeinek részleges módosítása (2 MW teljesítményű napelempark)
3. Döntés a településkép védelméről szóló 5/2020. (III.30.) önkormányzati rendelet módosításáról a Tapolca, Derkovits Gyula u. 2. szám alatti ingatlanon nyilvántartott lakóház helyi védetté nyilvánítása érdekében
4. Döntés a „Villamos energia beszerzése” tárgyú közbeszerzési eljárás megindításáról és anyagi fedezetéről
5. Tájékoztató a 100%-ban önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok 2022. évi gazdálkodásáról, valamint a 2023. évi aktualizált üzleti terveikről
6. Feladatellátási megállapodás megkötése „óvodai nevelés” feladat ellátására Gyulakeszi Község Önkormányzatával
7. Tájékoztató az Önkormányzat által létrehozott alapítványok, közalapítványok 2022. évi működéséről
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. Döntés a Tapolca 1896/2 helyrajzi számú korlátozottan forgalomképes vagyonelem forgalomképes vagyonelemmé történő átminősítéséről, valamint értékesítésre történő kijelöléséről
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. A 2022. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet megalkotása és a költségvetési maradvány felhasználásának elfogadása
2. Tapolca Város hatályos településrendezési eszközeinek részleges módosítása (E.ON alállomás)
3. Döntés a sport- és ifjúsági kapcsolatokért felelős tanácsnok megválasztásáról
4. A Tapolca Kft. felügyelő bizottsági tagjainak megválasztása
5.A Tapolcai Média Közalapítvány kuratóriumi elnökének és tagjainak megválasztása
6. A Tapolcai Rendőrkapitányság 2022. évi beszámolója Tapolca Város közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról
Jegyzőkönyv
Meghívó
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. Tájékoztatás a Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2023. január 13-án megtartott rendkívüli nyilvános ülésén hozott döntésekkel kapcsolatban érkezett törvényességi felhívásról
2. A Tapolcai Kertvárosi Óvoda intézményvezetői munkakörére kiírt pályázat elbírálása
3. A Tapolcai Média Közalapítvány kuratóriumi elnökének és tagjainak megválasztása
4. A Wass Albert Könyvtár és Múzeum 2022. évi beszámolóinak és 2023. évi munkaterveinek jóváhagyása
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. Tapolca város középtávú tervének, valamint a 2023. évi költségvetéséről és a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének elfogadása
2. Tapolca Város 2022. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 1/2022. (II.18.) önkormányzati rendeletének módosítása
3. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2023. évi költségvetésének elfogadása
4. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2022. évi költségvetésének módosítása
5. A lakások és helyiségek bérletéről szóló 24/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelet módosítása
6. A gyermekétkeztetés intézményi térítési díjainak megállapításáról szóló 14/2021. (VI.1.) önkormányzati rendelet módosítása
7. Tájékoztatás a közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartásokról szóló 21/2017. (X.9.) önkormányzati rendelettel szemben érkezett törvényességi felhívásról
8. A Tapolcai Rendőrkapitányság kapitányságvezetői tisztségének betöltésére tett javaslat véleményezése
9. Döntés a 2023. évi nyári és téli igazgatási szünet elrendeléséről
10. A polgármester szabadságtervének jóváhagyása
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. A szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 13/2021. (VI.1.) önkormányzati rendelet módosítása
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. Döntés a Tapolca Kft. 2022. december 16-i képviselő-testületi tárgyalt támogatási kérelme tartalmának kivizsgálásáról (képviselői indítvány)
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. A 2023. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet-tervezet elfogadása
2. A temetőkről és a temetkezésről szóló 32/2012. (XI.26.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata
3. A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 11/2014. (IX.29.) önkormányzati rendelet módosítása és a közszolgáltató beszámolójának elfogadása
4. Tapolca Város hatályos településrendezési eszközeinek módosítása
5. A településfejlesztéssel, településrendezéssel és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló 17/2017. (VIII.9.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata
6. Tapolca Város Önkormányzata 2023. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadása
7. Beszámoló a helyi adókról
8. Beszámoló a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2022. évi tevékenységéről
9. A 173/2022. (X.28.) Kt. határozat visszavonása és a „Tapolca” név használata iránti kérelem ismételt elbírálása
10. Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2023. évi munkatervének elfogadása
Jegyzőkönyv
Meghívó
2. Tapolca Város 2022. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 1/2022. (II.18.) önkormányzati rendeletének módosítása
3. A helyi adókról szóló 21/2011. (XII.12.) önkormányzati rendelet módosítása
4. A szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 13/2021. (VI.1.) önkormányzati rendelet módosítása
5. A parkolás szabályozásáról és a várakozás igénybevételének rendjéről szóló 13/2010. (VI.21.) önkormányzati rendelet módosítása
9. A nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjának meghatározása a 2023. évre
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. Döntés a Tapolca 1896/1 helyrajzi számú korlátozottan forgalomképes vagyonelem forgalomképes vagyonelemmé történő átminősítéséről, valamint értékesítésre történő kijelöléséről
2. A „Tapolca” név használata iránti kérelem elbírálása
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. Tapolca Város 2022. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 1/2022. (II.18.) önkormányzati rendeletének módosítása
2. Tapolca Város hatályos településrendezési eszközeinek módosítása
3. Döntés az önkormányzat tulajdonában lévő víziközmű-vagyon ingyenes állami tulajdonba adását eredményező Integrációs Programban való részvételről
A Tapolca 1967/2 helyrajzi számú ingatlan (volt mentőállomás) önkormányzati tulajdonba adásának kezdeményezése.
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. Tájékoztatás Tapolca Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2019. (VI.3.) önkormányzati rendelettel szemben érkezett törvényességi felhívásról
2. A szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 13/2021. (VI.1.) önkormányzati rendelet módosítása
3. A gyermekétkeztetés intézményi térítési díjainak megállapításáról szóló 14/2021. (VI.1.) önkormányzati rendelet módosítása
4. Tájékoztató a Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium Gönczy Pál Szakképző Intézményegysége megszűnéséről, valamint az önkormányzati ingatlan és ingóság átadás-átvételéről
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. Tapolca Város 2022. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 1/2022. (II.18.) önkormányzati rendeletének módosítása
2. Az önkormányzat vagyonáról és a vagyonhasznosítás szabályairól szóló 15/2013. (IV.29.) önkormányzati rendelet módosítása
3. Tájékoztató a 100%-ban önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok 2021. évi gazdálkodásáról, valamint a 2022. évi aktualizált üzleti terveikről
4. A Tapolcai Rendőrkapitányság 2021. évi beszámolója Tapolca Város közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról
5. Tájékoztató az Önkormányzat által létrehozott alapítványok, közalapítványok működéséről
6. Döntés a Veszprémi Főegyházmegye és Tapolca Város Önkormányzata között létrejött használati szerződés módosításáról
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. A 2021. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet megalkotása és a költségvetési maradvány felhasználásának elfogadása
2. A nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjának meghatározása a 2022. július 1 - 2022. december 31. napjáig terjedő időszakra
3. Indítható óvodai csoportlétszám megemelése a Tapolcai Kertvárosi Óvoda székhelyintézményében
4. Döntés az NHSZ Csobánc Kft. felügyelő bizottságában Tapolca Város Önkormányzatát képviselő tag felügyelő-bizottsági tagi tisztségének megerősítéséről
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. Tájékoztatás Tapolca város 2022. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 1/2022. (III.18.) önkormányzati rendelettel szemben érkezett törvényességi felhívásról
2. Tájékoztatás az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló 19/2019. (X.24.) önkormányzati rendelettel szemben érkezett törvényességi felhívásról
3. Döntés a Tapolca 1954/25 és 1958/1 hrsz-ú forgalomképtelen ingatlanok forgalomképes vagyonelemmé történő átminősítéséről, valamint értékesítésre történő kijelöléséről
4. Döntés a Tapolcai Kertvárosi Óvoda intézményátszervezéséről, alapító okiratának módosításáról
5. A Veszprémi Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium Gönczy Pál Szakképző Intézményegysége megszüntetésének véleményezése
6. A Wass Albert Könyvtár és Múzeum 2021. évi beszámolóinak és 2022. évi munkaterveinek jóváhagyása
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. A Tapolcai Kertvárosi Óvoda intézményátszervezése, alapító okiratának módosítása
2. Döntés a 2022. évben benyújtandó TOP_PLUSZ pályázatok projekt-előkészítő feladatai ellátására vonatkozó együttműködési megállapodás megkötéséről
3. A Tapolcai Városgazdálkodási Kft. által üzemeltetett fizetőparkolók üzemeltetéséről szóló 2021. évi beszámoló elfogadása
4. Döntés a Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola műfüves pályájának felújításához szükséges önrész biztosításáról
5. Döntés Tapolca Város hatályos településrendezési eszközeinek módosításáról
6. Döntés Tapolca Város hatályos településrendezési eszközeinek módosításáról a Tapolca és Sümeg között tervezett kerékpárúttal kapcsolatban
7. Tapolca Város Önkormányzata 2022. évi közbeszerzési tervének elfogadása
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. Tapolca város középtávú tervének, valamint a 2022. évi költségvetéséről és a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének elfogadása
2. Tapolca Város Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 2/2021. (II.18.) rendeletének módosítása
3. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2022. évi költségvetésének elfogadása

4. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2021. évi költségvetésének módosítása

5. A szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 13/2021. (VI.1.) önkormányzati rendelet módosítása
6. A gyermekétkeztetés intézményi térítési díjainak megállapításáról szóló 14/2021. (VI.1.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata
7. A 2022. évi lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatás igénylése
8. Döntés a Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető-váltással kapcsolatos taggyűlési határozatának jóváhagyásáról
9. Döntés és tájékoztatás a 2022. évben benyújtott/benyújtandó önkormányzati pályázatokról
Jegyzőkönyv
Meghívó
1. Elvi döntés a Tapolcai Kertvárosi Óvoda intézményátszervezéséről
2. Döntés a Tapolca 3. számú fogorvosi körzet feladatellátásához szükséges forrás biztosításáról
3. A polgármester illetményének megállapítása
4. Az alpolgármester illetményének megállapítása
Jegyzőkönyv

Meghívó

1. Tapolca Város Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló 2/2021. (II.18.) önkormányzati rendeletének módosítása

2. A 2022. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet-tervezet elfogadása
3. Tapolca Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 11/2019. (VI.3.) önkormányzati rendeletének módosítása
4. A helyi adókról szóló 21/2011. (XII. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló 27/2021. (XI. 25.) önkormányzati rendelet egyes rendelkezéseinek hatályba nem lépéséről szóló önkormányzati rendelet elfogadása
5. A szociális és gyermekvédelmi ellátásokról és az ezzel kapcsolatos eljárási szabályokról szóló 13/2021. (VI. 1.) önkormányzati rendelet módosítása
6. A települési hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról szóló önkormányzati rendelet megalkotása
7. Az elhagyott hulladék felszámolása érdekében tett intézkedésekről szóló rendelet elfogadása
8. Döntés a közterület használatáról szóló önkormányzati rendelet elfogadásáról  

9. Döntés a parkolás szabályozásáról és a várakozás igénybevételének rendjéről szóló 13/2010. (VI.21.) önkormányzati rendelet módosításáról

10. A településkép védelméről szóló 5/2020. (III.30.) önkormányzati rendelet módosítása

11. A temetőkről és a temetkezésről szóló 32/2012. (XI.26.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata

12. Tájékoztató a helyi adókról
13. A nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjának meghatározása a 2022. január 1 – 2022. június 30. napjáig terjedő időszakra
14. Tapolca Város Önkormányzata 2022. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadása

15. Beszámoló a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2021. évi tevékenységéről

16. Tájékoztatás a Tapolcai Kertvárosi Óvoda Szivárvány Tagintézmény fenntartói jogának átadásával kapcsolatos szóbeli megkeresésről
17. Tájékoztató a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó kötelező helyi közszolgáltatás tapasztalatairól, valamint a 2022. évi közszolgáltatási díj mértékéről
18. Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2022. évi munkatervének elfogadása
Zárt ülés: Elismerő címek, helyi kitüntetések adományozása

Jegyzőkönyv

Meghívó

1. A helyi adókról szóló 21/2011. (XII.12.) önkormányzati rendelet módosítása

2. Közművelődési rendelet megalkotása

3. Társulási megállapodás módosítása

Jegyzőkönyv

Meghívó

1. Tapolca Város Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása

2. Döntés a közterületek bontásának és helyreállításának feltételeiről szóló önkormányzati rendelet elfogadásáról
3. Döntés a Tapolca belterület 4012 helyrajzi számú önkormányzati ingatlan forgalomképességének megváltoztatásáról, az önkormányzat vagyonáról és a vagyonhasznosítás szabályairól szóló 15/2013. (IV.29.) önkormányzati rendelet módosításról és az ingatlan hasznosításra történő kijelöléséről
4. Döntés a Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. üzletrészének megvásárlására irányuló vételi ajánlatról
5. A „Tapolca” név használata iránti kérelem elbírálása

Jegyzőkönyv

Meghívó

1. A településkép védelméről szóló 5/2020. (III.30.) önkormányzati rendelet módosítása

2. Tájékoztató a 100 %-os önkormányzati tulajdonában álló gazdasági társaságok 2020. évi gazdálkodásáról, valamint a 2021. évi aktualizált üzleti tervekről
3. Tájékoztató az önkormányzati részesedésű gazdasági társaságok 2020. évi beszámolóiról és a 2021. évi üzleti tervekről
4. Bizottsági tag megválasztása
5. A Tapolcai Rendőrkapitányság 2020. évi beszámolója Tapolca Város közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról
6. Tájékoztató az Önkormányzat által létrehozott alapítványok, közalapítványok működéséről
7. A Wass Albert Könyvtár és Múzeum 2020. évi beszámolóinak és 2021. évi munkaterveinek jóváhagyása
8. A Wass Albert Könyvtár és Múzeum Szervezeti és Működési Szabályzatának jóváhagyása, valamint Használati Szabályzatának meghatározása

Jegyzőkönyv

Meghívó

1. Tapolca Város Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról önkormányzati rendeletének módosítás

Jegyzőkönyv

Meghívó

1. Döntés a 2811/1 helyrajzi számú önkormányzati ingatlan átminősítéséről, és az önkormányzat vagyonáról és a vagyonhasznosítás szabályairól szóló 15/2013. (IV.29.) önkormányzati rendelet módosításáról

Jegyzőkönyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/94-13/2020.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2020. szeptember 30-án (szerda) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2020. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló önkormányzati rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A helyi adókról szóló önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Döntés Tapolca Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló önkormányzati rendelet módosításáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A Tapolca 56 helyrajzi számú ingatlan megosztásával kialakuló, Tapolca 56/1 helyrajzi számú, valamint a Tapolca 56/2 helyrajzi számú ingatlanok hasznosításra történő kijelölése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A Tapolca 909/3 helyrajzi számú ingatlan megosztásával kialakuló Tapolca 909/4 helyrajzi számú ingatlan, valamint a Tapolca 909/5 helyrajzi számú ingatlan hasznosításra történő kijelölése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. A reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről szóló 29/2017. (XII.18.) önkormányzati rendelet deregulációs hatályon kívül helyezése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. Tájékoztató a 100%-os önkormányzati tulajdonban álló gazdasági társaságok 2019. évi gazdálkodásáról, valamint a 2020. évi aktualizált üzleti tervekről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  8. A Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás társulási megállapodásának módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  9. A Tapolcai Rendőrkapitányság 2019. évi beszámolója Tapolca Város Közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról melléklet
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  10. Tájékoztató az Önkormányzat által létrehozott alapítványok, közalapítványok működésérő
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2020. szeptember 25.

Horváth Gábor
elnök

jegyzőkönyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/94-11/2020.

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2020. augusztus 27-én (csütörtök) 8.00 órai kezdettel rendkívüli nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

 

  1. A közterület használatáról szóló 10/2012. (V.2.) önkormányzati rendelet módosítás
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A Wass Albert Könyvtár és Múzeum Alapító okiratának módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2020. augusztus 25.

 

 A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2020. augusztus 25.

 

                                                                                                         Horváth Gábor
                                                                                                                elnök

 

jegyzőkönyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/94-9/2020.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2020. július 15-én (szerda) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND 

  1. A 2019. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet megalkotása és a költségvetési maradvány felhasználásának elfogadása
    mellékletek: e táblák, költségvetési táblák, vagyonleltár jkv,

    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Tapolca Város Önkormányzata 2020. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    melléklet: 2020 évi költségvetés módosítás

    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A gyermekétkeztetés térítési díjainak megállapításáról szóló 30/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A lakások és helyiségek bérletéről szóló 24/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelet módosítása
    melléklet: tapolca gyógyhely
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2020. július 10.

Horváth Gábor
elnök

jegyzőkönyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/94-7/2020.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2020. június 29-én
(hétfő) 8.00 órai kezdettel rendkívüli nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.)

 

NAPIREND

  1. Csatlakozás a Tapolca Környéki Önkormányzati Társuláshoz
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontra vonatkozó írásos előterjesztést mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2020. június 26.

Horváth Gábor elnök

jegyzőkönyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

 

Ügyiratszám: 1/94-5/2020.

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2020. március 25-én (szerda) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:  Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

  1.  A településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet megalkotása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
    (Az előterjesztés egy későbbi időpontban kerül kiküldésre)
  2. Döntés az egyes családi események lebonyolításának szabályairól, valamint az azokért fizetendő díjakról szóló 8/2017. (V.8.) önkormányzati rendelet módosításáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Döntés a hivatali helyiségen kívüli és a hivatali munkaidőn túli házasságkötés, bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének engedélyezéséről, valamint az azokért fizetendő díjakról szóló 9/2017. (V.8.) önkormányzati rendelet módosításáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2020. március 20.


Horváth Gábor
elnök

jegyzőkönyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

 

Ügyiratszám: 1/94-3/2020.

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2020. február 19-én (szerda) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

 

  1. Tapolca város középtávú tervének, valamint a 2020. évi költségvetéséről és a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Tapolca Város Önkormányzata 2019. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2020. évi költségvetésének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán Tapolca Város Polgármestere
    Orbán József Gyulakeszi Község Polgármestere
    Bolla Albert Raposka Község Polgármestere
  4. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2019. évi költségvetésének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán Tapolca Város Polgármestere
    Orbán József Gyulakeszi Község Polgármestere
    Bolla Albert Raposka Község Polgármestere
  5. A szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. A gyermekétkeztetés térítési díjainak megállapításáról szóló 30/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. Döntés a 2020. évi nyári és téli igazgatási szünet elrendeléséről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  8. A Tapolcai Települési Értéktár Bizottság tagjainak újraválasztása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  9. A Wass Albert Könyvtár és Múzeum 2019. évi beszámolóinak és 2020. évi munkaterveinek jóváhagyása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  10. A polgármester szabadságtervének jóváhagyása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2020. február 14.

 

Horváth Gábor
elnök

jegyzőkönyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE  ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/94-1/2020.

 

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2020. január 23-án (csütörtök) 8.00 órai kezdettel rendkívüli nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme     
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

  1.  A felsőoktatási intézményekben tanuló szociálisan hátrányos helyzetű hallgatók támogatásáról szóló 31/2011. (XII.12.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontra vonatkozó írásos előterjesztést mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2020. január 22.

 

Horváth Gábor
elnök

jegyzőkönyv


TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/15-29/2019.

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2019. december 18-án (szerda) 15.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

  1. A 2020. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet-tervezet elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 13/2008. (VI.02.) önkormányzati rendelettel jóváhagyott és többszörösen módosított Helyi Építési Szabályzatának, valamint Szabályozási Tervének hatályon kívül helyezéséről és a teljes felülvizsgálatban elkészített Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv megalkotásáról szóló rendelet elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
    (Az előterjesztés az Állami Főépítész véleményének megküldése után kerül kiküldésre)
  3. A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó kötelező helyi közszolgáltatásról szóló 11/2014. (IX.29.) önkormányzati rendelet módosítása és a közszolgáltató beszámolójának elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. Tájékoztatás a településkép védelméről szóló 12/2019. (VI.3.) önkormányzati rendelettel szemben érkezett törvényességi felhívásról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. Döntés a polgármester jutalmazásáról
    Előterjesztő: Puskás Ákos alpolgármester
  6. Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2020. évi munkatervének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. A Wass Albert Könyvtár és Múzeum intézményvezetői feladatainak ellátására kiírt pályázati eljárás eredménytelenné nyilvánítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  8. Beszámoló a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2019. évi tevékenységéről
    Előterjesztő: dr. Iker Viktória aljegyző

 

VEGYES ÜGYEK

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

  1. Elismerő címek, helyi kitüntetések adományozása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2019. december 13.

 

Horváth Gábor
elnök

jegyzőkönyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/15-27/2019.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2019. november 27-én (szerda) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

 

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2019. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A gyermekétkeztetés térítési díjainak megállapításáról szóló 30/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelet
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A temetőkről és a temetkezésről szóló 32/2012. (XI.26.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. Volt főállású alpolgármester szabadságmegváltása, végkielégítése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. Tájékoztató a helyi adókról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. Tapolca Város Önkormányzata 2020. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  8. Tájékoztató az önkormányzati tulajdonban levő lakások és nem lakás célú helyiségek bérleti díjáról a 2020. évre
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  9. Tapolca Város Német Nemzetiségi Önkormányzatával kötött és Roma Nemzetiségi Önkormányzatával kötendő együttműködési megállapodás felülvizsgálata/elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  10. Döntés a Tapolca, 6208 hrsz-ú közterület elnevezéséről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  11. Tapolca, 0527 hrsz-ú önkormányzati tulajdonú, saját használatú út elnevezése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2019. november 22.

 

Horváth Gábor
elnök

 

 

jegyzőkönyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE     ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/15-25/2019.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2019. október 28-án (hétfő) 8.00 órai kezdettel rendkívüli nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

 

  1. Bizottság képviselő tagjának megválasztása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Tanácsnokok megválasztása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A Wass Albert Könyvtár és Múzeum intézményvezetői tisztségének ellátására megbízás adása, valamint intézményvezetői pályázat kiírása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A Tapolcai Média Közalapítvány kuratóriumi elnökének megválasztása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2019. október 25.

 

Horváth Gábor
elnök

jegyzőkönyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE  
ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/15-23/2019.

 

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2019. szeptember 24-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2019. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A Tapolca 6208 hrsz-ú közterület elnevezése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A Tapolcai Rendőrkapitányság beszámolója Tapolca Város közbiztonságának helyzetéről, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2019. szeptember 19.
                                                                                        

Vajda Attila
elnök

 

jegyzőkönyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/15-21/2019.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2019. augusztus 27-én (kedd) 8.00 órai kezdettel rendkívüli nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

  1. A temetőkről és temetkezésről szóló 32/2012. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A Helyi Választási Bizottság tagjainak és póttagjainak megválasztása
    Előterjesztő: dr. Németh Mária Anita jegyző
  3. A Wass Albert Könyvtár és Múzeum intézményvezetői pályázatának elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2019. augusztus 23.

 

Vajda Attila
elnök

jegyzőkönyv


TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/15-19/2019.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2019. június 28-án (péntek) 8.00 órai kezdettel rendkívüli nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

 

  1. Wass Albert Könyvtár és Múzeum intézményvezetői pályázatának kiírása
    Előterjesztő: Dobó
    Zoltán polgármester

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztést mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2019. június 26.

Vajda Attila
elnök

jegyzőkönyv


TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/15-17/2019.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2019. június 18-án (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

 

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2019. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Az önkormányzat vagyonáról és a vagyonhasznosítás szabályairól szóló 15/2013. (IV.29.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A parkolás szabályozásáról és a várakozás igénybevételének rendjéről szóló 13/2010. (VI.21.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A közterület használatáról szóló 10/2012. (V.2.) önkormányzati rendelet módosítás
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A Wass Albert Könyvtár és Múzeum intézményvezetői pályázatának elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. Tájékoztató az önkormányzat által létrehozott alapítványok működéséről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. A Tapolcai Rendőrkapitányság kapitányságvezetői beosztásának betöltésére tett javaslat véleményezése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2019. június 13.

Vajda Attila
elnök

jegyzőkönyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE  ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/15-15/2019.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2019. május 31-én (péntek) 8.00 órai kezdettel rendkívüli nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

  1. Intézkedés a Tapolca Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2011. (IV.1.) önkormányzati rendelettel kapcsolatos törvényességi felhívásra
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Intézkedés a településkép védelméről szóló 4/2018. (II.19.) önkormányzati rendelettel kapcsolatos törvényességi felhívásra
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2019. május 30.

 

Vajda Attila
elnök

jegyzőkönyv


TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/15-11/2019.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2019. április 30-án (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

  1. A 2018. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet megalkotása és a költségvetési maradvány felhasználásának elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Településrendezési eszközök módosítása közlekedésfejlesztési projekt megvalósítása érdekében
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A lakások és helyiségek bérletéről szóló 24/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2018. évi költségvetésének végrehajtásáról és a költségvetési maradványának elfogadásáról szóló beszámoló megtárgyalása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán Tapolca Város Polgármestere
    Szennyainé Kovács Veronika Gyulakeszi Község Polgármestere
    Bolla Albert Raposka Község Polgármestere
  5. Döntés önálló önkormányzati képviselői indítványról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés  b) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

  1. Bírósági ülnökök megválasztása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
    (Az előterjesztés későbbi időpontban kerül kiküldésre.)

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2019. április 25.

Vajda Attila
elnök

jegyzőkönyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE     ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/15-9/2019.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2019. április 16-án  (kedd) 8.00 órai kezdettel rendkívüli nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND 

  1. A Veszprémi Szakképzési Centrum Gönczy Pál Szakközépiskolája és Szakiskolája intézményátszervezésének véleményezése, valamint az intézmény fenntartói jogának átadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

A napirendi pontra vonatkozó írásos előterjesztést mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2019. április 11.

 

Vajda Attila
elnök

jegyzőkönyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/15-7/2019.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2019. március 26-án (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:  Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

  1. A közterületek bontásának és helyreállításának feltételeiről szóló önkormányzati rendelet megalkotása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Az önkormányzat vagyonáról és a vagyonhasznosítás szabályairól szóló 15/2013. (IV.29.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A parkolás szabályozásáról és a várakozás igénybevételének rendjéről szóló 13/2010. (VI.21.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A Tapolca név használata iránti kérelmek elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. Wass Albert Könyvtár és Múzeum intézményvezetői pályázata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2019. március 22.

Vajda Attila
elnök

jegyzőkönyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/15-5/2019.

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2019. március 7-én (csütörtök) 8.00 órai kezdettel rendkívülinyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 49. számú tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

N A P I R E N D

 

  1. Tájékoztatás ismételt törvényességi felhívásról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

 

  1. Termőföld adás-vételi ügyben a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Megyei Elnökségének VE01-00911-8/2019. számú állásfoglalása elleni kifogás elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2019. március 5.

 

Vajda Attila
elnök

jegyzőkönyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE   ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/15-3/2019.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2019. február 12-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

 

  1. Tapolca város középtávú tervének, valamint a 2019. évi költségvetéséről és a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Tapolca Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2019. évi költségvetésének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán Tapolca Város Polgármestere
    Szennyainé Kovács Veronika Gyulakeszi Község Polgármestere
    Bolla Albert Raposka Község Polgármestere
  4. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2018. évi költségvetésének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán Tapolca Város Polgármestere
    Szennyainé Kovács Veronika Gyulakeszi Község Polgármestere
    Bolla Albert Raposka Község Polgármestere
  5. A 2019. évi igazgatási szünet elrendeléséről szóló önkormányzati rendelet megalkotása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. A gyermekétkeztetés szolgáltatási önköltségének és térítési díjainak megállapítása a 2019. évre
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. A Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Tapolcai Tagintézménye telephelyének áthelyezése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  8. A polgármester szabadságtervének jóváhagyása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés b) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

 

  1. A Tapolcai Média Közalapítvány alapítói okiratának módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A Tapolcai Diák- és Közétkeztető Kft felügyelő bizottsági tagjának megválasztása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2019. február 8.

 

Vajda Attila
elnök

jegyzőkönyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/173-25/2018.

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2018. december 11-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

  1. A 2019. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet-tervezet elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Az önkormányzat vagyonáról és a vagyonhasznosítás szabályairól szóló 15/2013. (IV.29.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Bűnmegelőzési stratégia elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. Beszámoló a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2018. évi tevékenységéről
    Előterjesztő: dr. Németh Mária Anita jegyző
  5. Döntés a Szász Márton Általános Iskola vagyonkezelési szerződéséről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2019. évi munkatervének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. A Tapolca Város Német Nemzetiségi Önkormányzatával kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

  1. Elismerő címek, helyi kitüntetések adományozása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

Tapolca, 2018. december 7.

 

 Vajda Attila
elnök

jegyzőkőnyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/173-23/2018.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2018. november 20-án (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

 

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A helyi adókról szóló 21/2011. (XII.12.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A gyermekétkeztetés térítési díjainak megállapításáról szóló 30/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A helyi közművelődésről szóló 39/2012. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A temetőkről és temetkezésről szóló 32/2012. (XI.26.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. A szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. Az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérleti díjának meghatározása a 2019. évre
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  8. Tájékoztató a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó kötelező helyi közszolgáltatás tapasztalatairól, és a 2019. évi közszolgáltatási díj elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  9. A Közbeszerzési és Beszerzési Szabályzat elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  10. Javaslat Tapolca Város Önkormányzata közvetlen irányítása alatt működő egyes városüzemeltetési tevékenységeknek és munkaszervezeteknek a Cselle-Ház Kft-be történő átszervezésére
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  11. Tapolca Város Önkormányzata Gazdasági Program 2015-2019 kiegészítése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  12. Tapolca Város Önkormányzata 2019. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  13. Tájékoztató a helyi adókról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

  1. Döntés a közösségi együttélés szabályait sértő magatartás ügyében hozott határozat ellen benyújtott fellebbezés ügyében
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2018. november 15.

Vajda Attila
elnök

jegyzőkőnyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/173-21/2018.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2018. október 24-én (szerda) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:                        Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

  1. Bizottság nem képviselő tagjának megválasztása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Döntés a Tapolca Városi Mozi elnevezésének megváltoztatásáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

  1. Rendkívüli települési támogatás iránti kérelem elutasítása ügyében hozott határozat ellen benyújtott fellebbezés elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Döntés a közösségi együttélés szabályait sértő magatartása ügyében hozott határozat ellen benyújtott fellebbezés ügyében
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. október 18.

Vajda Attila
elnök

jegyzőkőnyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE     ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/173-19/2018.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2018. szeptember 18-án (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:                        Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A környezetvédelem helyi szabályairól szóló 22/2011. (XII.12.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. szeptember 14.

Vajda Attila
elnök

jegyzőkőnyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE  ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/529-5/2018.

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2018. szeptember 4-én (kedd) 8.00 órai kezdettel rendkívülizárt ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

 

NAPIREND

 

  1. Termőföld adás-vételi ügyben a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Megyei elnökségének VE01-02458-8/2018. számú állásfoglalása ellen benyújtott kifogás elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Termőföld adás-vételi ügyben a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Megyei elnökségének VE01-02558-8/2018. számú állásfoglalása ellen benyújtott kifogás elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. augusztus 28.

 

Vajda Attila
elnök

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/529-    /2018.

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2018. augusztus 15-én (hétfő) 8.00 órai kezdettel rendkívülizárt ülést tart, melyre meghívom.

 

Az ülés helye:                        Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

 

NAPIREND

  1. Termőföld adásvételi ügyben a Magyar Agrár-, Élelmiszerbiztonsági és Vidékfejlesztési Kamara Megyei Elnökségének VE01-02458-8/2018. számú állásfoglalása ellen benyújtott kifogás elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontra vonatkozó írásos előterjesztést mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2018. augusztus 7.

 

Vajda Attila
elnök

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/529-1/2018.

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2018. július 30-án (hétfő) 8.00 órai kezdettel rendkívülizárt ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 49. számú tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

 

NAPIREND

  1. Termőföld adásvételi ügyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara VE01-00888-7/2017. számú állásfoglalása ellen benyújtott kifogás elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontra vonatkozó írásos előterjesztést mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2018. július 27.

Vajda Attila
elnök

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/173-17/2018.

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2018. július 12-én (csütörtök) 8.00 órai kezdettel rendkívüli  nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tamási Áron Művelődési Központ II. emeleti tanácsterme
(8300 Tapolca, Kisfaludy u. 2-6.) 

 

NAPIREND

 

  1. Döntés a törökországi Çanakkale és Tapolca testvérvárosi kapcsolatáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A Tapolca névhasználat iránti kérelem elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Bizottság nem képviselő tagjának megválasztása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

  1. Termőföld adásvételi ügyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara VE01-00888-7/2017. számú állásfoglalása ellen benyújtott kifogás elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2018. július 9.

 

 Vajda Attila sk.
elnök

Kiadmány hiteléül:   dr. Németh Mária Anita
jegyző

jegyzőkőnyv

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/173-15/2018.

 

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2018. június 19-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:  Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2018. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A magánerős lakossági útépítés szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Döntés a Tapolcai Városgazdálkodási Kft könyvvizsgálói feladatainak ellátásáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. Tapolca Város Önkormányzata fásítási koncepciójának elkészítése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A Tapolcai Rendőrkapitányság beszámolója Tapolca Város közbiztonságának helyzetéről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2018. június 15.

Vajda Attila
elnök

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/173-13/2018.

 

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2018. május 29-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:  Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

  1. A Tapolcai Kertvárosi Óvoda intézményvezetőjének megbízása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Tájékoztató az önkormányzat által létrehozott alapítványok működéséről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2018. május 25.

Vajda Attila
elnök

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/173-11/2018.

 

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2018. május 15-én (kedd) 8.00 órai kezdettel rendkívüli  nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

  1. A 2017. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet megalkotása és a költségvetési maradvány felhasználásának elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Intézkedés megtétele törvényességi felhívásra
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

A napirendi pontra vonatkozó írásos előterjesztést mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2018. május 11.

 

Vajda Attila sk.
elnök

Kiadmány hiteléül:   dr. Németh Mária Anita
jegyző

                                                                      

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/173-9/2018.

 

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2018. május 2-án (szerda) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:                        Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

  1. A 2017. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet megalkotása és a költségvetési maradvány felhasználásának elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Az önkormányzat vagyonáról és a vagyonhasznosítás szabályairól szóló 15/2013. (IV. 29.) önkormányzati rendelet aktualizálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2017. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló és a költségvetési maradvány elfogadásáról szóló beszámoló megtárgyalása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. Tájékoztatás az önkormányzati rendeletek  közzétételére vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatti törvényességi felhívásról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. április 27.

Vajda Attila
elnök

 

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/173-7/2018.

 

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2018. március 27-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:   Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

  1. A 2018. évi igazgatási szünet elrendeléséről szóló önkormányzati rendelet megalkotása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Döntés a Tapolca, 4370/19. hrsz-ú ingatlanra érkezett vételi ajánlatról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Haszonélvezeti jog alapítása a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy által fenntartott Széchenyi István Baptista Középiskola köznevelési közfeladatainak ellátását szolgáló ingatlanokra és ingóságokra
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A Szász Márton Általános Iskola fenntartói jogának átadása a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy köznevelési intézményfenntartónak
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A Wass Albert Könyvtár és Múzeum 2017. évi beszámolóinak és 2018. évi munkaterveinek jóváhagyása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. március 23.

Vajda Attila
elnök

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE   ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/173-5/2018.

 

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2018. március 9-én (péntek) 8.00 órai kezdettel rendkívüli  nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:                        Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

  1. Szavazatszámláló bizottságok tagjainak és póttagjainak megválasztása
    Előterjesztő: dr. Németh Mária Anita jegyző

 

A napirendi pontra vonatkozó írásos előterjesztést mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2018. március 7.

 

 

                                                                                         Vajda Attila
elnök

 

                                                                      

 

M E G H Í V Ó

 

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2018. február 20-án (kedd) 8.00 órai kezdettel rendkívüli  nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:                        Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

  1. A Badacsonytördemic, 1303 hrsz-ú ingatlan hasznosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

A napirendi pontra vonatkozó írásos előterjesztést mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2018. február 16.

 

Vajda Attila
elnök

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE      ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/173-1/2018.

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2018. február 13-án (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

  1. Tapolca város középtávú tervének, valamint a 2018. évi költségvetéséről és a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Tapolca Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2018. évi költségvetésének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán Tapolca Város Polgármestere
    Szennyainé Kovács Veronika Gyulakeszi Község Polgármestere
    Bolla Albert Raposka Község Polgármestere
  4. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2017. évi költségvetésének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán Tapolca Város Polgármestere
    Szennyainé Kovács Veronika Gyulakeszi Község Polgármestere
    Bolla Albert Raposka Község Polgármestere
  5. A szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. A gyermekétkeztetés szolgáltatási önköltségének és intézményi térítési díjainak megállapítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. Településképi Arculati Kézikönyv elfogadása és településképi rendelet megalkotása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  8. A tapolcai Tanuszoda létesítéséhez ingyenes területátadás a Magyar Állam részére
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  9. A Tapolca 3312/A/4 helyrajzi szám alatt nyilvántartott belterületi ingatlan hasznosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  10. Kötelező felvételt biztosító általános iskolai körzethatárok véleményezése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  11. Beszámoló a köznevelési intézmények 2017. évi támogatásáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2018. február 9.

 

Vajda Attila
elnök


TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE      ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/23-18/2017.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2017. december 12-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:                        Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

 

  1. A 2018. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet-tervezet elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A reklámok, reklámhordozók elhelyezéséről és a településképi bejelentési eljárásról szóló önkormányzati rendelet megalkotása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
    (Az előterjesztés melléklete a későbbiek során kerül kiküldésre)
  3. A szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A gyermekétkeztetés térítési díjainak megállapításáról szóló 30/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartásokról szóló 21/2017. (X.9.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. A temetőkről és a temetkezésről szóló 32/2012. (XI.26.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. Tájékoztató a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatás tapasztalatairól, és a 2018-as közszolgáltatási díj elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  8. Tapolca Város Önkormányzata 2018. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  9. Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. évi munkatervének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  10. Tapolca Város Német Nemzetiségi Önkormányzatával kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  11. Beszámoló a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2017. évi tevékenységéről
    Előterjesztő: dr. Németh Mária Anita jegyző

VEGYES ÜGYEK
KÉPVISELŐI BEJELENTÉSEK

szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) és b) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja: 

  1. Elismerő címek és helyi kitüntetések adományozása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2017. december 8.

Vajda Attila
elnök

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/23-16/2017.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2017. november 21-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:                        Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme

                                    (8300 Tapolca, Hősök tere 15.)

 

NAPIREND

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A 2017. évi téli igazgatási szünet elrendeléséről szóló rendelet megalkotása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó sportolók, edzők és testnevelő tanárok kitüntetése adományozásával kapcsolatos önkormányzati rendeletek módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A lakások és helyiségek bérletéről szóló 24/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. Tájékoztató a helyi adókról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2017. november 17.

 

Vajda Attila
elnök

Letöltés egyben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/23-14/2017.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2017. október 24-én (kedd) 8.00 órai kezdettel rendkívüli nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:                        Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

  1. Döntés a menetrend szerinti helyi személyszállítással kapcsolatos közszolgáltatási szerződésről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

  1. Termőföld adás-vételi ügyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara állásfoglalása ellen benyújtott kifogás elbírálása

Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2017. október 20.

 

Vajda Attila
elnök

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/23-12/2017.

 

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2017. október 3-án (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:                        Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Tapolca Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2011. (IV.01.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartásokról szóló 24/2013. (IX.23.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. Döntés közterület-felügyelet létrehozásáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. Tájékoztató az önkormányzat által létrehozott alapítványok működéséről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. A Tapolca, 1958. hrsz-ú közterület elnevezése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2017. szeptember 29.

 

Vajda Attila
elnök

 


TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/23-10/2017.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2017. augusztus 1-jén (kedd) 8.00 órai kezdettel rendkívülinyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:                        Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

  1. Településképi arculati kézikönyvvel kapcsolatos döntések meghozatala, valamint a településfejlesztéssel, település rendezéssel, és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetésről szóló rendelet megalkotása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A parkolás szabályozásáról és a várakozás igénybevételének rendjéről szóló 13/2010. (VI.21.) önkormányzati rendelet módosítása, elektromos töltőállomás létesítése Tapolcán pályázati támogatással
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A települési hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról szóló rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. Bizottság nem képviselő tagjának megválasztása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2017. június 28.

 

Vajda Attila
elnök

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/23-8/2017.

 

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2017. június 13-án (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:             Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2017. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A gyermekétkeztetés térítési díjainak megállapításáról szóló 30/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. Az egyes családi események lebonyolításának szabályairól, valamint az azokért fizetendő díjakról szóló 8/2017. (V.8.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. Ingatlan áthelyezése a forgalomképtelen vagyonból forgalomképes vagyonba
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. Az önkormányzat által létrehozott egészségügyi alapítványok alapító okiratának módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. A Tapolca, 1929/16 hrsz-ú közterület elnevezése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2017. június 9.

 

Vajda Attila
elnök

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

     ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/23-6/2017.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2017. május 2-án (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:             Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

 

  1. A 2016. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet megalkotása és a költségvetési maradvány felhasználásának elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Az egyes családi események lebonyolításának szabályairól, valamint az azokért fizetendő díjakról szóló önkormányzati rendelet megalkotása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Egyes anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól, valamint az azokért fizetendő díjakról szóló 30/2011. (XII.12.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A közterület használatáról szóló rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A lakások és helyiségek bérletéről szóló 24/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. A 2016. évi belső ellenőrzésekről készült éves összefoglaló jelentés megtárgyalása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. A Tapolcai Rendőrkapitányság beszámolója Tapolca Város közbiztonságának helyzetéről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

  1. Termőföld adás-vételi ügyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara állásfoglalása ellen benyújtott kifogás elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Termőföld adás-vételi ügyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara állásfoglalása ellen benyújtott kifogás elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Termőföld adás-vételi ügyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara állásfoglalása ellen benyújtott kifogás elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2017. április 28.

 

Vajda Attila
elnök

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/23-4/2017.

M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2017. március 21-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:             Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

  1. A Tapolca város jelképeiről és névhasználatáról szóló rendelet módosítás
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2017. március 17.

 

Vajda Attila
elnök


TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE      ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/23-2/2017.

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2017. február 14-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:             Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

  1. Tapolca város középtávú tervének, valamint a 2017. évi költségvetéséről és a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A Tapolca Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A temetőkről és a temetkezésről szóló 32/2012. (XI.26.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. Egyes önkormányzati rendeletek módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A gyermekétkeztetés szolgáltatási önköltségének és intézményi térítési díjainak megállapítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. Tapolca-Diszel 4390, 4437 és 4460 hrsz-ú önkormányzati utak névváltozása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. A Tapolca Város Német Nemzetiségi Önkormányzatával kötött együttműködési megállapodás felülvizsgálata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  8. Az önkormányzat által létrehozott egészségügyi alapítványok alapító okiratának módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  9. A polgármester szabadságtervének jóváhagyása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK
KÉPVISELŐI BEJELENTÉSEK

 
A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2017. február 10.

Vajda Attila
elnök

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/23/2017.   

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2017. január 10-én (kedd) 8.00 órai kezdettel rendkívüli nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

 

Az ülés helye:          Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 49. számú tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15. ) 

 

 

NAPIREND

  1. Tájékoztató polgármesteri illetmény összegéről
    Előterjesztő: Ughy Jenőné jegyző
  2. Alpolgármesteri illetmény megállapítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Alpolgármesteri tiszteletdíj megállapítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2017. január 5.

 

Vajda Attila
elnök

 

Letöltés egyben

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/159-18/2016.   

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2016. december 13-án (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

 

Az ülés helye:             Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

  1. A 2017. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet-tervezet elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A lakások és helyiségek bérletéről szóló rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A parkolás szabályozásáról és a várakozás igénybevételének rendjéről szóló 13/2010. (VI.21.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. évi munkatervének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. Beszámoló a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2016. évi tevékenységéről
    Előterjesztő: Ughy Jenőné jegyző

 

VEGYES ÜGYEK

 

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

1)      Elismerő címek és helyi kitüntetések adományozása
Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2016. december 9.

 

Vajda Attila
elnök

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE      ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/159-16/2016.   

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2016. november 22-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

 

Az ülés helye:             Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

  1. A Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán Tapolca Város Polgármestere Szennyainé Kovács Veronika Gyulakeszi Község Polgármestere Bolla Albert Raposka Község Polgármestere
  2. Tapolca Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Az orvosi körzetek kialakításáról szóló 9/2015. (III.30.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. Tapolca Város Településrendezési Eszközei kisebb módosításának elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A közterület használatáról szóló 10/2012. (V.2.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. Tájékoztató a helyi adókról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. A temetőkről és a temetkezésről szóló 32/2012. (XI.26.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  8. A köznevelési intézmények működtetői feladatainak átadására vonatkozó megállapodások és szerződések elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  9. Egyes háziorvosi és fogorvosi körezetek székhelyével kapcsolatos megállapodások jóváhagyása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  10. Az önkormányzat által létrehozott egészségügyi alapítványok alapító okiratának módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  11. Tájékoztatás a Tapolca Város Helyi Építési Szabályzatának, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról szóló 13/2008. (VI.2.) önkormányzati rendelettel szemben érkezett törvényességi felhívásról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  12.  A "Tapolca" név használata iránti kérelem elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  13. Stolár Mihály Ferenc intézményvezetői megbízásának véleményezése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  14. Tapolca Város Önkormányzata 2017. évi belső ellenőrzési munkatervének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2016. november 18.

 

Vajda Attila sk.
elnök


TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE      ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/159-14/2016.   

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2016. október 25-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:             Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

  1. Az egyes anyakönyvi események engedélyezésének szabályairól, valamint az azokért fizetendő díjakról szóló 30/2011. (XII.12.) önkormányzati rendelet felülvizsgálat
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A Tapolcai Család- és Gyermekjóléti Központ megalapítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK

 

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

1)      Termőföld adás-vételi ügyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara állásfoglalása ellen benyújtott kifogás elbírálása
Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

2)      Termőföld adás-vételi ügyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara állásfoglalása ellen benyújtott kifogás elbírálása
Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

3)      Termőföld adás-vételi ügyben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara állásfoglalása ellen benyújtott kifogás elbírálása
Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2016. október 21.

 

Vajda Attila
elnök

 

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE      ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/159-12/2016.   

 

M E G H Í V Ó

 

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2016. szeptember 20-án (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

 

Az ülés helye:             Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

NAPIREND

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Tájékoztatás Gyulakeszi Község Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társuláshoz való csatlakozásáról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. Tájékoztatás a 0400/7 helyrajzi számú ingatlan forgalomképessé minősítésével és értékesítésével kapcsolatban tett törvényességi felhívásról
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. Európai Unió melletti elkötelezettségünk megerősítése
    Előterjesztő: Buzás Gyula képviselő
  6. Szavazatszámláló bizottságok tagjainak és póttagjainak megválasztása
    Előterjesztő: Ughy Jenőné jegyző

 

VEGYES ÜGYEK

 A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2016. szeptember 16.


Vajda Attila
elnök

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

 

Ügyiratszám: 1/159-10/2016.


M E G H Í V Ó

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2016. augusztus 9-én (kedd) 8.00 órai kezdettel rendkívüli zárt ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:             Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

1)      Termőföld adás-vételi ügyben a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara állásfoglalása ellen benyújtott kifogás elbírálása
Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2016. augusztus 8.


Vajda Attila
elnök

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

 

Ügyiratszám: 1/159-10/2016.


M E G H Í V Ó


Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2016. június 14-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:             Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2016. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A települési hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról szóló 10/2014. (IX.29.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A 0400/7 helyrajzi számú ingatlanból Szabályozási Terven jelölt helyszínen 844 m2-es területrész forgalomképessé minősítése és értékesítése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A Tapolcai Rendőrkapitányság beszámolója Tapolca Város közbiztonságának helyzetéről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. Tájékoztató az Önkormányzat által létrehozott alapítványok működéséről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2016. június 10.


Vajda Attila
elnök

 

NAPIREND

  1. A közterület használatáról szóló 10/2012. (V.2.) önkormányzati rendelet módosításElőterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A Veszprém Megyei Kormányhivatal javaslatának elfogadása 
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2016. május 23.


Vajda Attila
elnök



TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/159-6/2016.


M E G H Í V Ó


Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2016. április 29-én (péntek) 7.45 órai kezdettel rendkívüli nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:             Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

  1. A "Tapolca" név használata iránti kérelem elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 


VEGYES ÜGYEK


A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.


Tapolca, 2016. április 27.


Vajda Attila
elnök

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/159-4/2016.


M E G H Í V Ó


Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2016. április 26-án (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:             Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

 

  1. A 2015. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet megalkotása és a költségvetési maradvány felhasználásának elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Az önkormányzat tulajdonában álló lakások és helyiségek elidegenítésének feltételeiről szóló rendelet elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Tapolca Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2011. (IV.1.) önkormányzati rendeletének és a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti és működési szabályzatának módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
    Ughy Jenőné jegyző
  4. A közterület használatáról szóló 10/2012. (V.2.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester


VEGYES ÜGYEK


A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.


Tapolca, 2016. április 22.


Vajda Attila
elnök

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/159-2/2016.


M E G H Í V Ó


Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2016. március 22-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:             Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

 

  1. Tapolca Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2011. (IV.1.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Az önkormányzat vagyonáról és a vagyonhasznosítás szabályairól szóló 15/2013. (IV.29.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A gyermekétkeztetés szolgáltatási önköltségének és intézményi térítési díjainak megállapítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A Dobó István laktanya területén található volt "legénységi épület" vagyonkezelésbe adása szakképzési célokra
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. A "Tapolca" név használata iránti kérelem elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester


VEGYES ÜGYEK


A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.


Tapolca, 2016. március 18.


Vajda Attila
elnök

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/159/2016. 


M E G H Í V Ó


Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2016. február 16-án (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:             Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

  1. Tapolca város középtávú tervének, valamint a 2016. évi költségvetésről és a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének elfogadás
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Tapolca Város Önkormányzata 2015. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2016. évi költségvetésének elfogadás
    Előterjesztő: Dobó Zoltán Tapolca Város Polgármestere
                         Szennyainé Kovács Veronika Gyulakeszi Község Polgármestere
                         Bolla Albert Raposka Község Polgármestere
  4. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi költségvetésének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán Tapolca Város Polgármestere
                         Szennyainé Kovács Veronika Gyulakeszi Község Polgármestere
                         Bolla Albert Raposka Község Polgármestere
  5. A települési hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatásról szóló 14/2014. (IX.29.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. A parkolás szabályozásáról és a várakozás igénybevételének rendjéről szóló 13/2010. (VI.21.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. Önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok 2016. évi üzleti tervéről szóló tájékoztató elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  8. Az oroszországi Kopejszk és Tapolca települések testvérvárosi kapcsolatának elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  9. Tapolca Város Német Nemzetiségi Önkormányzatával kötendő együttműködési megállapodás jóváhagyása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  10. A polgármester szabadságtervének jóváhagyása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester


VEGYES ÜGYEK


A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.


Tapolca, 2016. február 12.


Vajda Attila
elnök

 

 


TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE      ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA
Ügyiratszám: 1/148-18/2015.   


M E G H Í V Ó


Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. december 15-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.
Az ülés helye:                       Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 


NAPIREND

 

  1. A 2016. évi átmeneti gazdálkodásról szóló rendelet-tervezet elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A felsőoktatási intézményekben tanuló, szociálisan hátrányos helyzetű hallgatók támogatásáról szóló 31/2011. (XII.12.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Tájékoztató az Állami Számvevőszék Tapolcai Városgazdálkodási Kft. közfeladat ellátását érintő gazdálkodási tevékenysége szabályszerűségének 2015. évi ellenőrzéséről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal szervezeti és működési szabályzatának módosítása
    Előterjesztő: Ughy Jenőné jegyző
  5. Beszámoló a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi tevékenységéről
    Előterjesztő: Ughy Jenőné jegyző
  6. Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. évi munkatervének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

     

 

VEGYES ÜGYEK


Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

  1. Elismerő címek és helyi kitüntetések adományozása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2015. december 11.


Vajda Attila
elnök

 

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA


Ügyiratszám: 1/148-16/2015. 


M E G H Í V Ó


Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. november 24-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.
Az ülés helye:                       Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.)


NAPIREND

 

 

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2015. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A helyi adókról szóló rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A lakások és helyiségek bérletéről szóló rendelet elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A temetőkről és a temetkezésről szóló 32/2012. (XI.26.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. A 3188 helyrajzi számú ingatlanból Szabályozási Terven jelölt helyszínen 184 m2-es területrész forgalomképessé minősítése és értékesítése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  7. A talajterhelési díjról szóló rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  8. A Tapolcai Szociális Alapszolgáltatási Intézményi Társulás Társulási Megállapodásának módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  9. Tapolca Város Önkormányzata 2016. évi belső ellenőrzési munkaterve
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK


A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2015. november 20.


Vajda Attila
elnök

 

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA


Ügyiratszám: 1/148-14/2015.   


M E G H Í V Ó


Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. október 27-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.
Az ülés helye:          Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 


NAPIREND

 

  1. Elismerő címek és helyi kitüntetések alapításáról és adományozásának rendjéről szóló rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Az épített és természeti környezet helyi védelméről szóló 11/2010. (VI.21.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Döntés közterület elnevezéséről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A "Tapolca" név használata iránti kérelem elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A 2016. év ünnepi évvé nyilvánítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK


A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2015. október 22.


Vajda Attila
elnök

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/148-12/2015.   


M E G H Í V Ó


Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. szeptember  15-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:          Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 


NAPIREND

 

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2015. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A közterület használatáról szóló 10/2012. (V.2.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Felügyelő bizottsági tagok változása az önkormányzati tulajdonú, illetve részesedésű gazdasági társaságokban
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

 

VEGYES ÜGYEK

 

Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés b) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

1)      A Tapolcai Média Közalapítvány alapító okiratának módosítása
Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester


A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.


Tapolca, 2015. szeptember 11.


Vajda Attila
elnök

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA


Ügyiratszám: 1/148-10/2015. 


M E G H Í V Ó


Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. június 16-án (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.
Az ülés helye:          Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

 

NAPIREND

 

  1. Tapolca Város Önkormányzata 2015. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
     
  2. A Tapolcai Rendőrkapitányság beszámolója Tapolca Város közbiztonságának helyzetéről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
     

 

VEGYES ÜGYEK


A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.


Tapolca, 2015. június 12.


Vajda Attila
elnök

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/148-8/2015.   


M E G H Í V Ó


Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. május 19-én (kedd) 7.45 órai kezdettel rendkívüli nyilvános ülést tart, melyre meghívom.
Az ülés helye:          Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 49. számú tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 

 

NAPIREND

 

  1. A Tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézmény tagintézmény-vezetői pályázatának véleményezése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
     
  2. Központi háziorvosi ügyeleti feladatok ellátása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

 

Tapolca, 2015. május 15.


Vajda Attila
elnök

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Ügyiratszám: 1/148-6/2015.


M E G H Í V Ó


Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. május 8-án (péntek) 10.00 órai kezdettel rendkívüli nyilvános ülést tart, melyre meghívom.

Az ülés helye:          Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 


NAPIREND

 

  1. Tapolca Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2011. (IV.01.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester 
     
  2. A környezetvédelem helyi szabályairól szóló 22/2011. (XII.12.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2015. május 6.


Vajda Attila
elnök


TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA
Ügyiratszám: 1/148-4/2015.   


M E G H Í V Ó


Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. április 21-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.
Az ülés helye:           Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.) 


NAPIREND

 

  1. A 2014. évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet megalkotása és a költségvetési maradvány felhasználásának elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Tapolca Város Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2011. (IV.1.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. A Wass Albert Könyvtár és Múzeum Alapító Okiratánakmódosítása, továbbá az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának, valamint Használati szabályzatának jóváhagyása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A Tapolcai Kertvárosi Óvoda alapító okiratának módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. Tapolca Város Önkormányzata Gazdasági Program 2015-2019 elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  6. Tájékoztató az önkormányzat által létrehozott alapítványok működéséről
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

VEGYES ÜGYEK


Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 46. § (2) bekezdés a) és b) pontja alapján zárt ülés keretében tárgyalja:

  1. Bírósági ülnökök megválasztása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. Szabálytalan állattartás miatt kirótt eljárási bírság ellen benyújtott fellebbezés elbírálása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester


A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.


Tapolca, 2015. április 17.

Vajda Attila
elnök

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA


Ügyiratszám: 1/148-2/2015.


M E G H Í V Ó


Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. március 24-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.
Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.)


NAPIREND

  1. A szociális ellátásokról szóló 3/2015. (II.23.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  2. A gyermekétkeztetés térítési díjainak megállapításáról szóló 30/2013. (XII. 21.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  3. Az orvosi körzetek kialakításáról szóló 32/2009. (XII.21.) Kt. rendelet felülvizsgálata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  4. A védőnői körzetek kialakításáról szóló 35/2012. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
  5. A parkolás szabályozásáról és a várakozás igénybevételének rendjéről szóló 13/2010. (VI. 21.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.
Tapolca, 2015. március 20.

Vajda Attila
elnök

 

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA


Ügyiratszám: 1/148/2015.


M E G H Í V Ó


Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 2015. február 17-én (kedd) 8.00 órai kezdettel nyilvános ülést tart, melyre meghívom.
Az ülés helye: Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal udvari tanácsterme
(8300 Tapolca, Hősök tere 15.)


NAPIREND


 

  1. Tapolca város középtávú tervének, valamint a 2015. évi költségvetésről és a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
     
  2. Tapolca Város Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről, a végrehajtásával kapcsolatos egyes szabályokról szóló rendeletének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
     
  3. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2015. évi költségvetésének elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán Tapolca Város Polgármestere
    Szennyainé Kovács Veronika Gyulakeszi Község Polgármestere
    Bolla Albert Raposka Község Polgármestere
     
  4. A Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal 2014. évi költségvetésének módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán Tapolca Város Polgármestere
    Szennyainé Kovács Veronika Gyulakeszi Község Polgármestere
    Bolla Albert Raposka Község Polgármestere
     
  5. A szociális és gyermekvédelmi igazgatásról és ellátásokról szóló 29/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelet felülvizsgálata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
     
  6. A temetőkről és a temetkezésről szóló 32/2012. (XI.26.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
     
  7. A parkolás szabályozásáról és a várakozás igénybevételének rendjéről szóló 13/2010. (VI.21.) önkormányzati rendelet módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
     
  8. A 1683/1 hrsz-ú ingatlan forgalomképessé minősítése és értékesítése
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
     
  9. Az Eurocell Tapolca Kft-vel kapcsolatos döntés meghozatala
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
     
  10. A Tapolcai Városgazdálkodási Kft alapító okiratának módosítása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
     
  11. A Veszprém Megyei Kormányhivatal javaslatának elfogadása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
     
  12. Beszámoló a Tapolcai Települési Értéktár Bizottság (TTÉB) munkájáról, a települési értéktár bizottság tagjainak újraválasztása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
     
  13. A polgármester szabadságtervének jóváhagyása
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester
     
  14. A Tapolca Város Német és Roma Nemzetiségi Önkormányzataival kötött együttműködési megállapodások felülvizsgálata
    Előterjesztő: Dobó Zoltán polgármester

 

VEGYES ÜGYEK

 


A napirendi pontokra vonatkozó írásos előterjesztéseket mellékelten megküldöm.

Tapolca, 2015. február 13.


Vajda Attila
elnök